Alig fejezte be az előadást húszezer ember előtt, de Sebastian Bach máris a telefonon lóg. "Hé, itt vagyok a kibaszott Hirosimában, haver!" Valahol a világűrben egy műhold felrobban a félvezetőibe vágó energiától, amint a Skid Row énekese ismét képtelen fékezni fertőző lelkesedését. Mint minden értelmes embert, őt is izgatja a japán város tragikus története.

- Csak végigmegy itt az ember és érzi az egész szart, ami volt. Elképesztő! - osztja meg érzelmeit, minden dagályosság nélkül. Ám, meg kell hagyni, nem csak az atombomba pusztítása képesztette el. - Most tudtam meg, mi az, hogy popsztár. Elmegy az ember oda, ahová ledobták a bombát, és nem tud körül sem nézni, mert autogrammot kell adnia. Mint egy lemezboltban. Beszarok, hogy egy rockénekes nagyobb attrakció lehet, mint az atombomba, ahol felrobbant. Nem romlott itt el valami? De Sebastian ("Bas") nem szédült meg a felkavaró jelenettől. - Ha valaki magas és szőke, az már elég itt a sikerhez, úgyhogy nem kell sok következtetést levonni belőle. Ezeknek akkora vagyok itt, mint a Godzilla maga!"

 Izgulékony fiú, és most az izgatja legjobban, hogy hamarosan megint Angliában játszhat. - Nem az angol pop undergroundra gondolok, akiknek nem lehet jó az, aki harmincöt lemezt adott el, hanem az angol heavy metal szellemre, amelyen nevelkedtem: az Angel Witch-re, a Saxonra, az Iron Maiden-re és az első Def Leppard-lemezre. Valahányszor Angliába megyek, érzem a felelősséget, hogy kihozzam a lényeget, miért is vagyok a színpadon. Annyira hiányzik ez a szellem manapság. Érzem, meg kell vívnom a lemeziparral, amely le sem szarja a rock and roll szellemet. pedig az embereknek kell. Legalábbis remélem - mondja panaszosan, romantikus zeneszeretettel.

Eltelik egy bánatos pillanat, majd Bas ismét föllendül a parancsnoki hídra: - No, most ezt kapd ki alólam! Itt ez a kritika, aszongya "a Skid Row mintha beletörődött volna, hogy a Judas Priest, az AC/DC és a Motörhead gyarmata legyen, ahelyett, hogy magasabbra vetné tekintetét, ahol Bon Jovi és Def Leppard van". Azt hitte, ezzel agyoncsap, mi? Semmi kifogásom sem Bon Jovi, sem Def Leppard ellen. De az, hogy az AC/DC-vel, a Judas Priest-tel és a Motörheaddel vesz egy kalap alá, az én szememben a legnagyobb dícséret jelenti. Ha azt hiszi, rossz dolog ilyen nagy bandák hatásából tanulni, hát akkor én vagyok a legrosszabb széles körben! - mondja, és nagyot nevet.

A hiperaktivitás szemlátomást Sebastian természetes létállapota. Mikor pihen? - Mikor beveszek egy csomó altatót és bátran ráiszom, akkor. Apám szokta mondani, "senki sem ért el valami nagyot lelkesedés nélkül". Nem hiszem, hogy bármivel érdemes foglalkozni csak úgy egyszer-egyszer. Nekem 24 órából áll a nap, a fellépéssel foglalkozom, vagy a következő lemezt, videót tervezem, vagy bármit. Aztán este, mikor lefekszem, nagyokat ásítok, de nem tudok elaludni. Annyira tele vagyok azzal, amit éppen csinálok, hogy nem tudok kikapcsolni.

 Nem tagadja, hogy ilyenkor egyesek legszívesebben belefojtanák a párnába. - Ezért van két buszunk! Egy részeg busz, meg egy józan busz. Persze többet vagyok az előbbiben, mint az utóbbiban!

A Skid Row nemrég részt vett a Guns N' Roses legendás túráján. - Nagyon jó volt a fogadtatásunk velük! - emlékezik Sebastian. Némely sajtóértékeléseket nem volt könnyű tudomásul venni, de Bas beletörődik: - Nahát, ha az ember túl sokat, vagy többet foglalkozik ezzel a szarral, mint a zenével, akkor bele is hülyülhet. Láttam, milyen hercehurcán ment keresztül a Guns, és pedig semmi mást nem akartak, csak zenélni. Nem azért csinálja az ember, hogy politizáljon, vagy jelkép legyen, vagy cirkuszi mutatvány, de éppen ilyen lett újabban a zenei világ. Kiábrándító, hogy zenélhet az ember akármilyen jól, de ha utána nem hugyozik bele valakinek a szájába, akkor nem méltó a hírnevéhez!

Nem mintha Sebastian nem lenne méltó. Nevet a kérdésre, hogy szokott-e komiszkodni, és elismeri: - Hát, meglehet, de igyekszem nem beszélni róla. Az idén már mindent megpróbáltam, hogy ne ezt az oldalamat figyelje mindenki. Tudod, éjszaka néha arra gondolok, miért fognak rám emlékezni, azért, mert én énekeltem a 18 And Life-ot meg a Monkey Business-t, vagy azért, mert jól eltángáltam valamelyik csajt egy borosüveggel. Az emberek a legszívesebben azt kukucskálják, hogyan élsz, szedsz-e drogot, iszol-e, verekszel-e, meg a szex, meg a többi. Ez persze szórakoztató, csak nekünk nem szabad elfelejtenünk, hogy végül is azért vagyunk itt, hogy zenéljünk.

an azért egy sztori, amelytől még nem hány, és ez azzal kapcsolatos, amikor a Guns-túra augusztusban a londoni Wembley Stadionba érkezett. A Skid Row hivatalos levelet kapott a helyi önkormányzattól, részletes előírásokkal, hogy mit nem csinálhatnak és nem mondhatnak előadás közben. - Még csak alá sem írták, azt sem tudtam, kiktől jött a levél, vagy honnan szedték a jogot, hogy megmondják, mit ne énekeljek! Csak annyit firkantottak oda, hogy "A Tanács". Mint a 2112 hátoldalán, tudod, a Rush-lemezen. Éppolyan nevetséges közhely volt. Hogy aszongya, "A Tanács úgy véli, hogy ezúttal nem lenne helyes, ha ezt meg ezt a szöveget énekelné".

Sebastian, a tőle elvárható módon, 82 ezer ember előtt vágott vissza. - Nem csináltam semmit, csak felolvastam a közönségnek a levelet. Azt mondtam, "szeretném, ha tudnátok: olyan társadalomban éltek, amely meg akarja parancsolni, mit hallgathattok és mit nem". Csak szóról-szóra felolvastam.

Csak? Ez álszerénység. Bas ezek után a külön betiltott Get The Fuck Out adrenalinnal töltött, őrült előadásába hajszolta a bandát. - Fú, de jól éreztük magunkat utána! Még most is borsódzik a hátam, ha csak rágondolok! Jó móka volt!

kritika jól fogadta albumukat, többhelyütt együtt léptek fel a Guns N' Roses-szal, most saját turnéjukon vannak. Meglehetősen dicsőséges év volt 1991, ez a Los Angeles-i pokolfajzatka SKID ROW számára. A vadul lelkes SEBASTIAN BACH-hal CHRIS MARLOWE beszélgetett a helyi tanácsokról, az atyamesterekről és a kollagén protézisekről.

Minekutána a Skid Row-t kitiltották a stadionból. Az énekes álságos bánatosan jegyzi meg: - Nahát, nagyon le vagyok sújtva. A cenzúrakísérlettől eltekintve a Skid Row jól érezte magát a turnén. - A Guns N' Roses a legnagyobb banda a földgolyón, ráadásul szeretem is a bandát. Megtiszteltetés volt nekik nyitni.

 Sebastian lelkesen csapongva idézi fel, hogyan is jött létre az együttműködés: - Összejött egy banda, én meg Axl énekeltünk, Slash gitározott, Duff basszusozott, Lars a Metallicából dobolt, szóval megcsináltuk ezt a bulit. Tőlünk a Piece Of Me-t játszottuk, a Gunstól a You're Crazy-t, a Metallicától a For Whom The Bell Tolls-t, a Nazarethtől pedig a Hair Of The Dog-ot. Utána Axl felhívott és megkérdezte, nem akarunk-e velük utazni? De még mennyire!

Most meg annak örül, hogy hasonló ajánlatott tehetett az LA Gunsnak. Ezt a bandát most személyesen a Skid Row választotta. - Tavaly volt pár nyitóbandánk, amelyeket nem is hallottunk játszani addig. Aztán megjelent a kép valamelyik magazinban, "Sebastian kedvenc bandája. Maga sem hiszi, mennyire szereti őket és most együtt túráznak, úgyhogy vegyétek a lemezeiket!" Többször nem vernek át, a hétszentségit.

Az új sztár magabiztossága scak akkor párolog el, amikor tulajdon bálványaival szembesül. - Az a bajom, hogy annyira odavagyok a rock and roll-ért, meg azokért , akik játszák. Lehet, hogy legszívesebben mindenkit elzavarnék az utamból, de közben összeszarom magam, ha csak megpillantok olyanokat, mint Michael Monroe, Joey Ramone, vagy Lemmy! Az ő zenéjükön nőttem föl, mindent a zenéjüknek, meg a szövegeiknek köszönhetek. Meghajlok előttük, ez az igazság.

Elmesél egy ilyen találkozást egy nagyhatású előddel, a Neil Peart-tel a Rush-ból. - Amikor az ember egész életében csak azt a pofát hallgatta, úgy érzi, meg kell mondania neki, mit jelent számára. Például a Limelight szövege: "Akik számítani akarnak, mind reflektorfényben akarnak élni." De akik számítani akarnak, azoknak félre kell dobniuk az elidegenedést, és azt kell csinálniuk, amihez igazán értenek! Vagyis a zenére kell koncentrálni, nem a mindenféle hűhóra, meg szarra az ember körül. Kimész a színpadra, az az élet. Úgyhogy fogtam magam, megmondtam neki, és mit csinált a fickó? Elpirult. Tök vörös lett. Nagyon szerény ember, tudod.

 De, Bas most van igazán nehéz helyzetben, amikor ő a rajongás célpontja. Megint fölnevet: - Tudod, mit csinálok? Beszarásig elpirulok! Nem tudom, hogyan kell bánni ezzel.

Az ilyen történetek leleplezik a magabiztos énekes váratlanul érzékeny oldalát. Nem is tagadja: - Néha úgy érzem, jobban kellene tettetnem magam, és nem kiadni a valódi érzéseimet. De akkor nem tudnék a saját szemembe nézni.

Persze tudja, hogy időnként megsért, megbotránkoztat másokat. - Hát igen, ez mindig előfordul. Nem köntörfalazok. Könnyű lenne fal mögé bújni, de szerintem az emberek jobban tűrik az őszinteséget.

Ez az egyenes tartás benne van a zenéjében is, még ha nem is mindig maga írja a szöveget. - Ha Rachel, vagy Snake írja, akkor is csak úgy éneklem el, ha hiszek benne. Akár össze is veszünk, de nem adok elő hazugságot. Testileg-lelkileg egyaránt képtelen vagyok olyat énekelni amiben nem vagyok 100 százalékig biztos.

Ez persze ritka probléma, mert Sebastian egyenest csodálja bandatársai alkotói tehetségét. - Rachel például elhozta a Quicksand Jesus-t, arról, hogy nehéz hinni Istenben. Ezen sokak keresztülmennek. Felolvasta, és a szívem óránként 100 mérföldes sebességgel vert, és szinte viszketett, hogy bárcsak már énekelhetném! Nem lennék velük egy bandában, ha nem így lenne!

Lélegzetvétel nélkül folytatja: - Rachel most írta ezt a tökös új számot, a Black Market, Body Partsot, hogy testekkel kereskednek a feketepiacon, például, akik csecsemőket lopnak, meg ilyesmi. Állati hasonlatai vannak, azonnal megragadnak! Olyan elvontak és színesek a szövegei, nagyon jó énekelni őket. Bárcsak én írnám őket! De amíg a baszusgitárosom írja, azokat kell énekelnem, úgyhogy szarok bele!

A Skid Row utánozhatatlan frontemberének néhány tulajdonsága még telefonon át is érezhető: szókimondó, örökmozgó és vidám, példának okáért. E korlátozott technológia egyetlen tulajdonságát nem közvetíti: azt, hogy igen jóképű. Nem tagadja: - Többet kell mentegetődznöm a kinézetem miatt, mint gondolnád. Más bandákban sokkal könnyebb a tagoknak, ha tudni akarod. De nem én akarok ilyen lenni. Így nézek ki, és kész! Mit csináljak, vágjam pofán magam tizenhatszor?

Lelke mélyén persze örül külsejének, de tart tőle, hogy emiatt nem veszik komolyan. - Szerintem le se kell szarni, akár hetvenes évekbeli csinostípus az ember, akár nem. Ha meg nem menő, ha úgy nézek ki, mintha a sarki éjjelnappaliban dolgoznék, hát sajnálom! Nagyon furcsa, hogy odajönnek és azt mondják, "úgy nézel ki, mint egy csaj, nem utálod magad?"

Azért sok főfájást nem okoz neki a dolog. - Kirobbanó hímnős frontembereken nevelkedtem. Ziggy Stardust, Mick Jagger, Michael Monroe, Steven kibaszott Tyler, meg a többi. Még Jimi Hendrix is. És nem félek látványban is kifejezni magam. Nyilvánvaló, hogy rá is hajtok! Kajolom, ha szexuális pszichés rezgés is van a játékban!

Méltatlankodva folytatja: - Szó sincs róla, hogy kirúzsoznám magam, soha! Izé, no, ez nem igaz. Régen voltam egy bandában, a Kid Wicked-ben, akkor csináltam. De 15 éves korom óta egyszer sem rúzsoztam magam. Ez hivatalos! - teszi hozzá, magát is kinevetve.

Ezzel aztán nincs is többé lehetőség komoly beszélgetésre. Az énekes végül is beadja derekát a kései óra agyhúgykövének, és gúnyorosan mórikál: - Azóta szilikonnal duzzasztom az ajkamat.

Még attól sem riad meg, hogy félreértem. Sebastian Bach így búcsúzik: - Jövő hónapban szilikoncsöcsöket is növesztek! Olyat, mint a radír! Hu-húúú!!

Emberek, ne feledjétek: először mi irtuk meg!

RockPower, 1991. szeptember